Történelmi áttekintés

Budapest - Európa egyik "legfiatalabb" fővárosa - több mint ezeréves múlttal rendelkezik, a három város azonban csupán a múlt század második felében egyesült.

Ókor

A Kr. e. II. század közepétől jelennek meg e térségben a római hódítók. Az átkelőhelyeken a birodalmat védő katonai táborok épültek, a légiós táborok mellett pedig polgárvárosok alakultak ki. Közülük az egyik legjelentősebb, Aquincum - a mai Óbuda területén.
A polgárok kőből építették házaikat, fürdőiket találjuk itt. Szórakozásaikról az amphiteátrum, biztonságukról pedig a római katonaság gondoskodott.
Tekintse meg képgalériánkat »

Honfoglalás

A honfoglaló magyarok a Kárpát-medencét a IX. század végén vették birtokukba. A fejedelmi törzs Árpád vezetésével az ország e természetes földrajzi központján Aquincumot választotta szálláshelyül.

Államalapítás

A dunai átkelőhely jelentősége a X. századtól folyamatosan nőtt. Óbuda a kereszténység felvétele után a királyok tartózkodási helye lett. Mindent megtalálunk itt már a kőházaktól a római úthálózaton keresztül a piacig. A 13. század folyamán királyi vár épült Budán.
A XII. századtól pedig már fallal körülvett virágzó, gazdag német kereskedőváros lett. Kiváltságlevelét 1230-ban kapta az uralkodótól, II. Endrétől.

Az Árpád-ház uralkodása

A három város történelme elválaszthatatlanul egybeforrott. A tatár támadássorozat kezdetén a sereg először Pest városát, majd 1241-1242 telén a befagyott Dunán átkelve, Óbudát perzselte fel. A lakosság vagy elmenekült, vagy elpusztult. A tatárok távozása után, a méltán második honalapítónak nevezett IV. Béla 1244-ben egy újabb tatár támadás hírére elrendelte, hogy a budai várhegyen kőből várat építsenek.
Az Árpád-házi királyok egyre gyakrabban a Pest melletti Rákos mezőre hívták össze az országgyűlést és tartották. Az utolsó király, III. András halála után a koronát végül az Anjou-házból származó Károly Róbert nyerte el. Az ő fia, (I.) Nagy Lajos már állandó székhelyül választotta a várost. Tekintse meg képgalériánkat »

XIV.-XVI. század

Budán a 14. században a templomok mellett főnemesi és polgári lakóházak is épültek. Utcái mesterségek neveit kapták, jelezve, hogyjelentős létszámban élnek itt iparosok, kézművesek, kereskedők. Összeállították Buda város német nyelvű jogkönyvét.
A Duna túlsó partján fekvő Pest igen lassan heverte ki a tatárjárás okozta pusztítást. A XV. század első felében nyerte csak vissza szabad bíró- és tanácsválasztási jogát, mert addig Budáról kapott bírót és tanácstagokat. Lakói elsősorban állat- és borkereskedelemmel foglalkoztak.

A két város a középkorban Mátyás uralkodása alatt érte el fénypontját. Zsigmond, majd Mátyás király uralkodása alatt kiépült a királyi palota, s az udvar - különösen Mátyás humanista udvara - Budára vonzotta az értelmiségieket - világiakat és egyháziakat egyaránt. A budai domonkos rend főiskolája az ő idejében például egyetemi jelleggel bírt, s a városban működött mintegy tíz évig az első magyarországi nyomda, Hess András nyomdája. A városnak a XV. század folyamán mintegy 10-12 ezer lakosa volt. A magyar polgárok pozíciói mindinkább erősödtek a német patríciusok mellett. Tekintse meg képgalériánkat »

A török uralom

I. Szulejmán szultán 1526. augusztusában megindult hadaival Magyarország ellen. A magyarok a döntő mohácsi csatát elvesztették, és sokan elmenekültek Budáról. Magyarország három részre szakadt, keleti részét a Habsburgok, középső részét pedig a törökök tartották megszállás alatt. A nyugati rész (Erdély) őrizte meg egyedül viszonylagos függetlenségét.

Mindezek után pártharcok színhelye lett a magyar királyok székhelye: Habsburg Ferdinánd és az ország leggazdagabb főura, Szapolyai János vetélkedtek a koronáért és a budai vár birtoklásáért. Mielőtt a török haderő csellel végleg elfoglalta volna magának a várat, a városok is és a vár is megszenvedte mind a két ostromló hadait. 1541. augusztus 29-én foglalta el a török sereg a budai várat, ettől kezdve a város a török birodalom nyugati kulcsának, stratégiai fontosságú helyének számított. A mohamedán vallású törökök a keresztény lakosság templomait elvették, mecsetté alakították. Többszöri sikertelen visszafoglalási próbálkozás után 1686-ban sikerült a várost felszabadítani a 145 éves török uralom alól.

Újjáépítés

Buda újjáépítése külhoni népek betelepítésével kezdődött. A Budára magyaroknak tilos volt a bemenet, városba és szomszédos Óbudára a német fejedelemségek területéről toboroztak családokat.
Pest városa a felszabadítás után mindössze tíz évvel, 126 házból állt; az építést itt is megelőzte a romeltakarítás, amelyre a város vezetése sajátos módot eszelt ki: nem szedett vámot ugyanis attól az árustól, aki áruval megrakott lovas szekérrel érkezett, s vállalta, hogy kifelé tartva egy szekér törmeléket elfuvaroz a városból. Az újjáépítés során a polgárság újratámasztotta azon igényét, hogy Pest is és Buda is kapja vissza kiváltságlevelét, melyet 1711-ig nem sikerült visszaszerezni. Tekintse meg képgalériánkat »

Szabad királyi városok

A szabad királyi város polgárjoggal rendelkező lakosai ingatlannal - többnyire városi házzal - rendelkeztek, s valamilyen kézműves mesterséget folytattak, vagy kereskedtek. Vezetőiket - a polgármestert, a bírót, a főkapitányt - választották. A városi tanács intézte a polgárok és a polgárjogot nem birtokló városlakosok ügyes-bajos dolgait. Az adót egy összegben fizették, pallosjoguk volt, s követeket küldtek az országgyűlésekre.
A XVIII. század folyamán a két város lakossága 20-24 ezer körül mozgott, de újabb száz év múlva Pest már 100 ezren felüli lélekszámmal bírt, míg Buda lakosai 50 ezer főt számláltak.

Buda és Pest az ország központja Buda a XVIII. századra az ország igazgatási központja lett Mária Terézia és II. József intézkedései nyomán.
E században alakult ki - építészetileg - Pest klasszicista stílusa, míg Budán túlsúlyban voltak a barokk épületek. Sajátos módon a legfőbb városrendező erőt a természeti katasztrófák jelentették, így az 1838-as pusztító árvíz, melynek rombolása után az újjáépített Pest elnyerte máig meghatározóan nagyvárosias külsejét.
A valóságos városi jegyek pedig még sokáig hiányoztak mind a két városból: az utcák kövezése, világítása, a tisztaság, a közbiztonság, még sok kívánnivalót hagyott maga után.
A dinamikusan fejlődő Pest a XIX. század közepére az ország elvitathatatlan központja lett. Rohamosan nőtt a népesség, megépültek a nagykereskedelem és a pénz központjai, paloták, szállodák nőttek ki a földből, és felpezsdült a kulturális élet is. Szükség volt azonban egy olyan átfogó programra, amely a modernizálás összes területét magába foglalta. Ezt a programot gróf Széchenyi István hozta létre. Első nagy tette a Lánchíd építésének kezdeményezése volt. Az első állandó Duna-hidat végül csak a levert szabadságharc után, 1849. novemberében adhatták át a forgalomnak. A két város összetartozásának és egymásrautaltságának első megfogalmazója is Széchenyi István volt. Tekintse meg képgalériánkat »

Forradalom és szabadságharc

1848-ban a forradalom idején Pest Magyarország központja lett. Az 1848-ban született törvények kimondták, hogy évente Pesten kell összehívni az Országgyűlést, és Buda-Pesten lesz a magyar kormány székhelye is. Pesten összpontosult a függetlenségi mozgalom is: ott alakult meg a szabadságharc vezetésére a Honvédelmi Bizottmány, és Kossuth Lajos is ott kezdte el toborozni a honvédsereget.
A császári csapatok két hónap után leverték a forradalmat, a katonai parancsnokság pedig hozzálátott Pest-Buda erődítménnyé való kiépítéséhez. Ekkor készült el a Gellért-hegyen a Citadella és megerősítették a Budai vár támfalait is.

A városegyesítés

A bécsi politikának azonban nem sikerült tartósan csökkenteni Pest befolyását. A város tovább gyarapodott és növekedett. A 1867-ben, a kiegyezés után Pesten hozzákezdtek a nagy urbanizációs feladatok végrehajtásához. Ettől kezdve állandó építkezési területté vált a város. Nekifogtak a pesti utcák tömeges kiszélesítésének, meghosszabbításának, rendezésének. 1871-ben elkezdték építeni az Andrássy utat, és még ugyanebben az évben törvény született a Nagykörút építéséről. Elkészült a második híd a Dunán, a Margit-híd is.

A kiegyezés után indult meg a tömegközlekedés kiépítése is. 1879-ben megkezdődött a telefonhálózat kiépítése. A városban megjelent a sajtó, mint intézmény.
Sorra nyíltak a polgári lét fontos helyszínei a kávéházak és mulatók.

Millennium

A korszak csúcspontja a millennium éve, 1896 volt. Ebből az alkalomból országos kiállítást rendeztek. A budapesti kiállítás épületei a Városligetben kaptak helyet. Az itt megépült új épületekben mutatták be Magyarország mezőgazdaságát, iparát, kereskedelmét, kultúráját, tájait, városait. Erre az alkalomra kiépült Európa első földalatti vasútja, a Kisföldalatti is. Nem sokkal később készültek el Budapest meghatározó épületei: az Országház, a Vígszínház vagy akár az Iparművészeti Múzeum.

A két világháború

Az első világháború szenvedéseire a főváros népe 1918-ban az őszirózsás forradalommal válaszolt, 1919. márciusától pedig a négy hónapig tartó proletárdiktatúra hagyott mély nyomot polgárainak életén és világnézetén. A trianoni határokkal megkisebbedett ország fővárosának politikai súlya és szerepe még tovább növekedett, jóllehet a főváros és a kormány kapcsolatára a "bűnös város" koncepció nyomta rá bélyegét. Minden adminisztratív korlátozás ellenére azonban a főváros gazdálkodhatott, vezetői igyekeztek a világvárosi szerepkörnek megfelelni.
A jelentősen megcsonkított autonómia birtokában a városvezetés cselekvésképtelennek bizonyult az 1940-es évek eseményeivel szemben, tehetetlenül szenvedte el a nyilas rémuralmat, lakossága egy részének elhurcolását - s végül egy esztelen háború pusztítását, amelynek eredményeképpen Budapest az egyik legtöbbet szenvedett, leginkább lebombázott, elpusztított városa lett Európának.

A centralizáció

1945-ben az országgal együtt romokban heverő főváros ismét az országos politika színtere lett elsősorban. Az 1948-ban hatalomra került Magyar Dolgozók Pártja által 1950-ben bevezetett szovjet típusú tanácsrendszer a demokratikus fejlődés hagyományaival való végleges szakítást jelentette. A centralizált vezetés semmiféle helyi érdek érvényesülésének nem adott lehetőséget.
A főváros - új - képviseleti testületében a politikai megbízhatóság számított inkább és nem a szakértelem, a hozzáértés. A főváros teljesen elvesztette gazdasági önállóságát. Bevételeivel a kormány rendelkezett, s az ország tervutasításos gazdasági rendszerében a főváros a központi - azaz állami - forrásból igényelte a működéséhez szükséges anyagi keretet. Költségvetésében előre meg kellett terveznie a várható bevételek és kiadások mellett a - veszteséget, a hiányt is (!), miközben Nagy-Budapest agglomerációs gondjainak megoldása is súlyos teherként jelentkezett költségvetésében.

Az 1956-os forradalom

1956 őszén Budapest ismét a forradalom városa lett. Az ötvenes évek politikai elnyomása, az idegen - szovjet - megszállás elleni tiltakozás elsőként a magyar fővárosban robbantott ki fegyveres harcot. A forradalom október 23-án diáktüntetéssel kezdődött, és még aznap éjjel a Rádió épületénél lövöldözésbe torkollott. Hamarosan a hadsereg segítségével a néhány napig győztes forradalom Nagy Imre miniszterelnök vezetésével megkísérelte az "emberarcú szocializmus" megvalósítását. A forradalmat azonban a szovjet katonai túlerő leverte, s alig több mint tíz évvel a világháború befejezése után másodszor is szétbombázták Budapest belterületét. A megtorlás, a kivégzések levezénylésére pedig Kádár Jánost nevezték ki.

A legvidámabb barakk

Az ország új vezetésének a feszültségek oldása érdekében többet kellett foglalkoznia az emberek életviszonyaival. A lakásgondok megoldására elindult a lakótelep-építési program, csökkentek a lakosság megélhetési gondjai. A szocializmus kirakat-városa lettünk. Kádár János hosszú uralma a korlátozott jogok mellett a keleti blokk leginkább nyitott országát, viszonylagos jólétet és biztonságot hozott. Az irányítás központja továbbra is Budapest maradt, az állam és a párt szervei mind a fővárosban helyezkedtek el. Megkezdődött a város újjáépítés is, aminek azonban rengeteg hiányossága is volt. A lakótelepi építkezések elvonták a hatóságok figyelmét a Belváros háborús sérüléseiről. Ha néhány házat helyre is állítottak, azt gyakran rossz minőségű anyaggal tették, és az olcsó megoldások érdekében számtalan - még meglévő - eredeti emléket is elpusztítottak.

A rendszerváltás

A nyolcvanas évekre egészen meglazult a diktatúra, és időnkénti retorziókkal számolva már működni tudott a földalatti ellenzék is. A 80-as évek végére ellankadt a kormányzat ébersége, és elfáradt a Szovjetunió is. 1988-89-ben óriási demonstrációkat szerveztek Budapest utcáin.

1990. őszén a parlamenti választásokat követően megtörténtek az önkormányzati választások is. A város élére nagyrészt ismert fiatal, ellenzéki politikusokat választották. A fiatal városvezetésre a szovjet laktanyák, a munkásmozgalmi hősökről elnevezett szobrok felszámolása, az elhanyagolt épületek és a leromlott infrastruktúra felújítása, a lerombolt és elveszett emlékek rekonstruálása várt.
1991-ben a megszálló szovjet csapatok is elhagyták hazánkat. Tekintse meg képgalériánkat »

Napjaink

Budapest újjáépítése, modern világvárossá fejlesztése egy határozott elképzelés szerint tíz éve töretlenül halad. A külső negyedek ipartelepei megszűntek, helyükön bevásárlóközpontok emelkedtek. A fővárost egykor elcsúfító foghíjtelkeken pedig irodaházak és bankok épültek. Az újjászületési hullám nem kerüli el a színházakat, fürdőket, múzeumokat, könyvtárakat, parkokat, utakat, felüljárókat, közlekedési eszközöket, valamint az egészségügyi és szociális intézményeket sem.

Budapest pezsgő nagyvárossá alakult ismét. Történelmi kávéházak nyílnak meg újra, vagy szépülnek meg, galériák, alternatív színjátszóhelyek alakulnak, és egymást követik a kulturális fesztiválok is. Tekintse meg képgalériánkat »

A város újra méltó központja lett az országnak, és Európához való csatlakozásunkkal könnyen a régió központjává is válhat.